Leírás
:
M.1. (első szövegrészlet) AK az alábbi alkalmasság igazolási módok alkalmazását írja elő: Az AT szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható: M.1. Az Ajánlattevő a Kbt. 65. § (1) b) és a Kr. 21. § (3) a) és (3a) a) alapján AT az AF feladásától visszafelé számított 6 éven (72 hónap) belül megkezdett és 3 éven (36 hónap) belül teljesített legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével tudja igazolni alkalmasságát a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással [amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül] vagy referencianyilatkozattal a Kr. 22. § (1) alapján. Előzetes igazolás: Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni. A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolás: Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor (a referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás benyújtásával). AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri. A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve és címe (székhelye/lakcíme); a teljesítés ideje (kezdő ÉS befejező időpontja, év/hónap/nap formátumban – a tárgyi esetben kezdő időpont a szerződés hatályba lépésének időpontja, befejező időpont a szerződésszerű teljesítés időpontja), a szállítás tárgya, rövid ismertetése, valamint mennyisége (amiből következik a minimumkövetelmény tartalmi elemeinek való megfelelés), a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetősége (cím;telefonszám/e-mail), továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): Alkalmatlan az ajánlattevő, M.1 ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) olyan szerződésszerűen teljesített referenciával, amely M.1.1 egy legalább 15.000 m2 nettó alapterületű, közhasználatú*, magasépítési* építmény tervvéleményezésére* és/ vagy tervellenőrzésére* és beruházás-lebonyolítására* vonatkozott, amely a kivitelezési tervek tekintetében tartalmazott legalább a négy alapszakágra (építészet, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság) kiterjedő tervvéleményezést és/vagy tervellenőrzés, (az AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a referencia igazolható a megvalósítás tekintetében akár befejezett, akár még folyamatban lévő, akár leállított olyan projekttel, ahol a nevezett tevékenységek tekintetében a feladatok szerződésszerűen teljesítésre kerültek); M.1.2 egy legalább 10.000 m2 nettó alapterületű közhasználatú épület építési és/vagy felújítási és/vagy helyreállítási és/vagy átalakítási és/vagy korszerűsítési munkái műszaki ellenőri feladatainak ellátására vonatkozott és, ahol a műszaki ellenőrzés kiterjedt legalább a négy alapszakágra (építészet, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság); M.1.3 egy legalább 10.000 m2 nettó alapterületű, közhasználatú*, magasépítési* építmény költségszakértésére (költségbecslés és/vagy költségvetés nyomonkövetés, ellenőrzés) vonatkozott. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, miszerint az M.1.1-M.1.3 alkalmassági minimumkövetelmények akár egy, akár több referenciaszerződéssel is igazolhatók. Az alkalmassági követelményekben *-gal megjelölt fogalmakhoz kapcsolódó, jelen eljárásban irányadó fogalom meghatározások: Közhasználatú építmény alatt Ajánlatkérő a 2023. évi C. törvény (Méptv.) 16. § 72. pontjában meghatározott fogalmat érti. Azzal, hogy a jelen közbeszerzési eljárás szempontjából csak olyan közhasználatú építményre vonatkozó hivatkozás fogadható el, ahol az építmény fő funkciója közhasználatú. Beruházás-lebonyolítás *-: A 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet 15/B. § alapján a beruházáslebonyolítás olyan, kamarai tagsággal rendelkező szakmagyakorló által végzett tevékenység, amely az építtető képviseletében a beruházás előkészítéséhez, lebonyolításához, szervezéséhez és folytatásához kapcsolódó feladatok ellátását jelenti. Továbbá a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdésében foglalt egy vagy több feladat megvalósítása történik. Tervvéleményezés: Tervellenőrzésnek nem minősülő, a generáltervező által készített tervdokumentáció tervfázisonkénti szakértői értékelése és véleményezése, mely során tervfázisonként vizsgálat alá kerülnek például az alábbi szempontok: a teljeskörűség, a tervezési programnak megfelelőség, a funkcionalitás, az esztétika, a kivitelezés megvalósíthatósága, a gazdaságossági- és szervezési szempontok. Karakterkorlátozás miatt a következő M.1 alkalmassági követelményre vonatkozó rovatban [M.1 (második szövegrészlet)] kerül folytatásra.