Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pont). A megkövetelt igazolási mód: Az Ajánlattevőnek ajánlatában az Európai Unió Bizottsága 2016/7/2016.január 5. végrehajtási rendeletében foglalt Kitöltési útmutató alapján és a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm.rend.) 1-7. §-ára figyelemmel a Korm.rend. II. fejezetének megfelelően az EKR rendszerben kitöltött, Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek.ben foglalt kizáró okok hatálya alá. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó Gazdasági Szereplő teszi meg. Ha egy Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike képviseletében az Ajánlattevő képviselője nyújtja be a formanyomtatványokat. Azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az Ajánlattevőnek kell a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot benyújtania ezen alvállalkozókra vonatkozó kizáró okokat illetően. Ajánlattevőnek nemleges nyilatkozatot kell csatolnia, ha az alkalmassági követelményeknek való megfeleléshez nem támaszkodik más szervezet/személy kapacitásaira. Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőnek és adott esetben további Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, - az Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4) bek.-ben foglalt felhívása alapján -, a Korm. rend. 1.§ (2) bek.-ben, a Korm. rend. III. Fejezetében (8,10,12-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A magyarországi letelepedésű Ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő Gazdasági Szereplők vonatkozásában a Korm. rend. 8.§-a szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében Ajánlatkérő a Korm. rend. 10.§-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A Korm. rend. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rend. V. Fejezetének megfelelőn kiválthatók, ha az érintett Gazdasági Szereplő a minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A Korm. rend. 15. § (1) bek. alapján az AT az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD–t szükséges benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az AT-nek csatolnia kell a Korm. rend. 13. §-ban foglaltakat adott esetben, ennek hiányában AT nemleges tartalmú nyilatkozatát. A Korm. rend. 26. §-ára figyelemmel Ajánlatkérő előírja, hogy a Gazdasági Szereplő legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; a nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. A Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az Ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásának adatai alapján. A nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Meg kell jelölni az adatbázis elérhetőségét, ahol a fenti követelmény ellenőrizhető. Amennyiben a gazdasági szereplő a Kbt. Második, Harmadik és Negyedik Része szerint lefolytatott közbeszerzési, illetve koncessziós beszerzési eljárásban az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak vagy részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogutódlás időpontjában a jogelőd gazdasági szereplő nem tartozott az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá.(Korm. rend. 15/A. § (1) bek.) A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Csőd
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Korrupció
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Csődegyezség hitelezőkkel
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Bűnszervezetben való részvétel
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Csalás
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Fizetésképtelenség
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Munkajogi kötelezettségek megszegése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Tisztán nemzeti kizáró okok
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Súlyos szakmai kötelességszegés
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Az adófizetési kötelezettség megszegése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos
okok
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
A tisztán nemzeti kizárási okokban meghatározott kötelezettségek megsértése
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével
kapcsolatos okok
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.
A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
:
Lásd "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok pontban.