Bűnszervezetben való részvétel
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő / részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak. Igazolási mód, a Kbt. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján: Az ajánlattevőnek/részvételre jelentkezőnek a jelentkezése benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében rögzített kizáró okok hatálya alá. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: formanyomtatvány) kitöltésére az EKR rendszerben van lehetőség. Az ajánlattevő az EKR rendszerben jelentkezése összeállítása során kitölti az ajánlatkérő által kért módon az EKR rendszerben kiadott formanyomtatványt. Ha egy részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek tekintetében kitöltött külön formanyomtatványokat is benyújtja. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezők mindegyike tekintetében külön formanyomtatványt kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös részvételre jelentkezők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg, a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése alapján, a Kbt. 35. § (2a) és a Kbt. 65. § (12) bekezdéseire is figyelemmel. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá és megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kbt. 69. § (4) bekezdésének megfelelően, ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Ha a felhívott ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve azt is, ha az igazolás nem támasztja alá az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat tartalmát, vagy azzal ellentétes), az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására. Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok tekintetében az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett. A Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 8. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 10. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát. A kizáró okok igazolása körében az részvételre jelentkezők kötelesek figyelembe venni a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12-16. § és 18. §-ában foglaltakat. Ajánlatkérő az eljárásból kizárja azt az ajánlattevőt/ részvételre jelentkezőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Korrupció

Csalás

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény

Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái

Adó- és vámfizetési kötelezettség

Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség

Csőd

Csődegyezség hitelezőkkel

Fizetésképtelenség

A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet

Felszámoló által kezelt vagyon

Üzleti tevékenység felfüggesztése

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel

A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség

Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében

Munkajogi kötelezettségek megszegése

Tisztán nemzeti kizáró okok