Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
Bűnszervezetben való részvétel
:
Eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalk.,és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ),akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)bek szerinti KOk valamelyike fennáll.Ajánlatkérő (AK) kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót,alk. igazolásában résztvevő GSZt,aki részéről a KO az eljárás során következett be. Igazolási mód: AT,az alk.igazolásában részt vevő GSZ a 321/2015.(X.30.) KR (KR) 4.§(1)bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum(ESPD) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt.62.§ szerinti kizáró okok hiányát, valamint hogy e mellett megfelel a Kbt.65.§ alapján AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AT köteles az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában ESPDt benyújtani a Kbt.62.§ban foglalt KOk hiányának igazolására.ESPDban GSZ köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben a Kbt. 62.§ szerinti KOk nem állnak fenn,és köteles megadni az AK által az eljárással kapcsolatban előírt egyéb információkat. A KR 2.§(5)bek alapján az AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát. A Kbt.69.§(11)bek alapján az ESPDban tett nyilatkozatban,a 69.§(4)bek szerint benyújtandó igazolások vonatkozásában a GSZnek ezen adatbázisok elérhetőségét fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben-azon adatbázisok elérhetőségének kivételével,amelyek ellenőrzését a KOk igazolása körében AK számára e rendelet előírja és fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.A KOk fenn nem állását a Kbt.69.§(4)bek alapján az igazolások benyújtására felhívott GSZnek a KR 8-14.§ és 16.§ szerint kell igazolnia. A GSZnek nyilatkoznia kell a KR 6.§(1)-(2)bek és a Kbt.67.§(4)bek tekintetében. Az eljárásban a Kbt.64.§(1)-(2),(4)bek és a KR 4.-5.§-8. §;10.§ 12.-14 § és 16.§ rendelkezései alkalmazandók. AK a KOk előzetes ellenőrzése során elfogadja az ESPDba foglalt nyilatkozatot. [KR 4-5.§]A dok.-ok, igazolások benyújtása KR 1.§(7)b ek és 7.§ alapján is lehetséges.
Korrupció

Csalás

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény

Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái

Az adófizetési kötelezettség megszegése

Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével
kapcsolatos okok

A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése

Csőd

Fizetésképtelenség

Csődegyezség hitelezőkkel

A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalk.,és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ),akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)bek szerinti KOk valamelyike fennáll.Ajánlatkérő (AK) kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót,alk. igazolásában résztvevő GSZt,aki részéről a KO az eljárás során következett be. Igazolási mód: AT,az alk.igazolásában részt vevő GSZ a 321/2015.(X.30.) KR (KR) 4.§(1)bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum(ESPD) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt.62.§ szerinti kizáró okok hiányát, valamint hogy e mellett megfelel a Kbt.65.§ alapján AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AT köteles az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában ESPDt benyújtani a Kbt.62.§ban foglalt KOk hiányának igazolására.ESPDban GSZ köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben a Kbt. 62.§ szerinti KOk nem állnak fenn,és köteles megadni az AK által az eljárással kapcsolatban előírt egyéb információkat. A KR 2.§(5)bek alapján az AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát. A Kbt.69.§(11)bek alapján az ESPDban tett nyilatkozatban,a 69.§(4)bek szerint benyújtandó igazolások vonatkozásában a GSZnek ezen adatbázisok elérhetőségét fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben-azon adatbázisok elérhetőségének kivételével,amelyek ellenőrzését a KOk igazolása körében AK számára e rendelet előírja és fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.A KOk fenn nem állását a Kbt.69.§(4)bek alapján az igazolások benyújtására felhívott GSZnek a KR 8-14.§ és 16.§ szerint kell igazolnia. A GSZnek nyilatkoznia kell a KR 6.§(1)-(2)bek és a Kbt.67.§(4)bek tekintetében. Az eljárásban a Kbt.64.§(1)-(2),(4)bek és a KR 4.-5.§-8. §;10.§ 12.-14 § és 16.§ rendelkezései alkalmazandók. AK a KOk előzetes ellenőrzése során elfogadja az ESPDba foglalt nyilatkozatot. [KR 4-5.§]A dok.-ok, igazolások benyújtása KR 1.§(7)b ek és 7.§ alapján is lehetséges. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére, valamint a Kbt. 63. § (3) bekezdésére, a Kbt. 73. § (1) bekezdés c) pontjára, továbbá a Kbt. 74. § (1) bekezdésére.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
Eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalk.,és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ),akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)bek szerinti KOk valamelyike fennáll.Ajánlatkérő (AK) kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót,alk. igazolásában résztvevő GSZt,aki részéről a KO az eljárás során következett be. Igazolási mód: AT,az alk.igazolásában részt vevő GSZ a 321/2015.(X.30.) KR (KR) 4.§(1)bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum(ESPD) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt.62.§ szerinti kizáró okok hiányát, valamint hogy e mellett megfelel a Kbt.65.§ alapján AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AT köteles az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában ESPDt benyújtani a Kbt.62.§ban foglalt KOk hiányának igazolására.ESPDban GSZ köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben a Kbt. 62.§ szerinti KOk nem állnak fenn,és köteles megadni az AK által az eljárással kapcsolatban előírt egyéb információkat. A KR 2.§(5)bek alapján az AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát. A Kbt.69.§(11)bek alapján az ESPDban tett nyilatkozatban,a 69.§(4)bek szerint benyújtandó igazolások vonatkozásában a GSZnek ezen adatbázisok elérhetőségét fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben-azon adatbázisok elérhetőségének kivételével,amelyek ellenőrzését a KOk igazolása körében AK számára e rendelet előírja és fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.A KOk fenn nem állását a Kbt.69.§(4)bek alapján az igazolások benyújtására felhívott GSZnek a KR 8-14.§ és 16.§ szerint kell igazolnia. A GSZnek nyilatkoznia kell a KR 6.§(1)-(2)bek és a Kbt.67.§(4)bek tekintetében. Az eljárásban a Kbt.64.§(1)-(2),(4)bek és a KR 4.-5.§-8. §;10.§ 12.-14 § és 16.§ rendelkezései alkalmazandók. AK a KOk előzetes ellenőrzése során elfogadja az ESPDba foglalt nyilatkozatot. [KR 4-5.§]A dok.-ok, igazolások benyújtása KR 1.§(7)b ek és 7.§ alapján is lehetséges.
Üzleti tevékenység felfüggesztése

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel

A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség

Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében

Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról

Tisztán nemzeti kizáró okok