További információk
:
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben bonyolítja le. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR-ben történő ajánlattevői regisztráció. 2. Az ajánlatot az EKR-en keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-ben benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. §-a rendelkezik. 3. A Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást. 4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ában foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult és a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását. 5. Csatolandó a kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. 6. Benyújtandó a jogi személynek minősülő ajánlattevő, valamennyi közös ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. 7. Benyújtandó EKR űrlapok jegyzéke: - Felolvasólap, - Kbt. 66. § (2) bek, - Kbt. 62. § (1) bek. k) kb) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható), - Kbt. 62. § (1) bek. k) kc) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható), - Kbt. 67. § (4) bek., - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is), - Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is), - EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására. 8. Benyújtandók a Közbeszerzési dokumentumokban előírt további nyilatkozatok. 9. Benyújtandó a megajánlott termék magyar vagy angol nyelvű termékleírását/prospektusát és/vagy magyar vagy angol nyelvű használati utasítását (melyből megállapítható a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak való megfelelés). Amennyiben idegen nyelvű dokumentum kerül benyújtásra, úgy a VI.3) pont 12. alpontját is kérjük figyelembe venni. 10. Benyújtandó a megajánlott termék vonatkozásában a műszaki követelménytábla kitöltött (a gyártó, a termék típus és a termék származási helyének megjelölésével), cégszerűen aláírt példánya. 11. Ajánlatkérő a Kbt. 41/B.§-a alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf és/vagy jpeg kiterjesztésű formátumot írja elő. 12. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha valamely dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles benyújtani a Közbeszerzési dokumentumokban és a Kbt. 47.§ (2) bekezdésében meghatározottak szerint. 13. Benyújtandó az ajánlattevő nyilatkozata az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 14. A Kbt. 55.§ (7) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia. 15. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. 16. EKR üzemzavara esetén az EKR rendelet 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak. 17. A jelen felhívásban és a kapcsolódó dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és annak végrehajtási rendeletei, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet és a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 18. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltakra. 19. Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok igazolását. 20. A Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során kizárhatja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdése]. 21. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (6) bek-re figyelemmel feltételes közbeszerzési eljárásként indítja meg. Ajánlatkérő a jelen közbeszerzéshez szükséges forrást uniós pályázathoz kapcsolódó támogatási szerződésből kívánja biztosítani, mely támogatási szerződés kapcsán módosítási kérelmet fog benyújtani. Ajánlatkérő a forrás biztosítására irányuló módosítási kérelem el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelennek nyilváníthatja. Amennyiben a közbeszerzési eljárás befejezéséig nem születik döntés a támogatásról (támogatási szerződés módosításáról), úgy Ajánlatkérő hirdet nyertest, amennyiben annak feltételei fennállnak, és aláírásra kerülhet a szerződés. A szerződés hatályba lépésének napja azonban a jelen szerződésre vonatkozó támogatási szerződés módosításának hatályba lépésétől számított 10. nap. Ajánlatkérő a szerződés hatályba lépésének napjáról nyertes ajánlattevőt a szerződésben megjelölt kapcsolattartón keresztül elektronikus úton haladéktalanul értesíti. Amennyiben a szerződés az aláírást követő 6 hónapon belül nem lép hatályba, a szerződés hatálybalépésére már nem kerül sor. 22. Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárás tárgya 1 db készülék szállítása, így a beszerzés mennyiségéből adódóan a részajánlattétel nem lehetséges.