További információk
:
Valamennyi ajánlati részre: 1. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció. 2. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik. 3. A Kbt. 71. § (6) bek.alapján Ajánlatkérő egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást. 4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult és a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását. 5. Benyújtandó a kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. 6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az alábbiakat: Benyújtandó a jogi személynek minősülő ajánlattevő, valamennyi közös ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának)egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf és/vagy jpeg kiterjesztésű formátumot írja elő. 8. Az ajánlattal benyújtandó EKR űrlapok jegyzéke: - Felolvasólap, - Nyilatkozat Kbt. 66. § (2) bek, szerint - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat a Kbt.67. § (4) bek. alapján, - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról(nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is), - EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására. 9. Benyújtandók a közbeszerzési dokumentumokban előírt további nyilatkozatok. 10. Benyújtandó a megajánlott napelem panel és az inverter magyar nyelvű termékleírása. 11. Kitöltve és cégszerűen aláírva benyújtandó a dokumentáció részét képező Részletes Árazott költségvetés (Pdf és Excel fájlban is). 12.Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét az alábbiakra: amennyiben a szerződés teljesítése során a nyertes Ajánlattevő ajánlatban esetlegesen konkrétan megajánlott termék helyett (a termék gyártásának megszűnése, a márkanév, egyéb elnevezés megváltozása, vagy időszakos beszerezhetetlenség miatt)azonos vagy jobb jellemzőkkel bíró termékkel teljesíthet a nyertes AT. Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az eredeti termékkel való teljesítésnek a nyertes AT-n kívül álló okból történő lehetetlenné válását a nyertes AT előzetesen igazolja (tudomásra jutásakor haladéktalanul bejelenti) és egyben igazolja (termékismertetővel), hogy a teljesítésre megajánlott termék jellemzői megfelelnek az ajánlatban meghatározottaknak, továbbá teljesítik az előírt minőségi követelményeket (vizsgálat), és ehhez az AK kifejezetten előzetesen hozzájárul. Ebben az esetben a szerződéses ellenérték nem változik, továbbá ezen termékváltásra a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontjának megfelelő szerződésmódosításnak minősül.13.Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. 14. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt Ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a Közbeszerzési dokumentumokban és a Kbt. 47.§ (2) bek.-ben meghatározottak szerint. 15. A jelen felhívásban és a kapcsolódó dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII.19.) Korm. r., illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 16. Az EKR üzemzavara esetén az EKR rendelet 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak. 17. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) bek-re. 18. A követelmények részletes leírását a Közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 19.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmassági feltételt és annak igazolását. 20. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 21. A Kbt. 55.§ (7) bek. alapján az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia. 22. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárhatja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdése].23. Nyertes Ajánlattevő a szerződés teljesítése során köteles a 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés h) pontja alapján kizárólag EURO V vagy annál korszerűbb normának megfelelő gépjárműveket igénybe venni a szerződés teljesítésének területére szállítandó anyagok és eszközök szállítása,és a keletkezett hulladékok elszállítása során, amelyet Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során szúrópróbaszerűen ellenőriz, tekintettel erre a nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése során a szállítást dokumentálnia és fotóznia kell. Ennek során a szállító gépjármű forgalmi engedélyét és a szállítás megtörténtét rögzítenie kell úgy, hogy a szállító gépjármű rendszáma is jól látható legyen. Nyertes Ajánlattevőnek a szállításra vonatkozó dokumentációt az Ajánlatkérő részére át kell adnia mind a rész-, mind a végszámla benyújtásakor.Ajánlattevőnek az ajánlattétel során nyilatkoznia kell a szerződés teljesítéséhez előírt környezetvédelmi követelmények megismeréséről és tudomásulvételéről. 24.Ha a dokumentáció meghat. szabványra,műsz.engedélyre,műsz.előírásokra, műsz.ajánlásra, illetve gyártmányra, bizonyos eredetű vagy típusú dologra, eljárásra,tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell, mely alapján az AK elfogadja az egyenértékű vagy a dok.ban rögzítetteknél jobb megoldást is. 25.Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra,hogy előleg igénybevételének a feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő az Ajánlatkérő részére az előleg teljes összeggével megegyező mértékű előleg visszafizetési garanciát biztosítson.26. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (1) e) pontját.