Leírás
:
A 2. számú módosítás megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt konjunktív szerződésmódosítási feltételeknek az alábbiak szerint. Felek rögzítik, hogy 2022. év második félévétől előre nem látható, elháríthatatlan külső körülményként jelentkeznek a hazánk szomszédságában zajló elhúzódó háború tartós - gazdasági, társadalmi - következményei azzal, hogy a háború legutóbbi fejleményei eredményeként a veszély nő, és így a következmények hatásai elhúzódók és erősödnek. Ennek következményeként a Kormány előírta a Megrendelőnek, hogy szükséges felülvizsgálnia az állam által ellátandó és ellátott beruházási közfeladatokat, és a szakpolitikai célok adta kereteken belül a közpénzekkel való felelős és hatékony gazdálkodás, valamint az államháztartás védelme – kiemelten a 2024. évi költségvetési kiadások mérséklése - érdekében gondoskodnia szükséges azok újraértékeléséről. Ezen vizsgálat keretében különös célt képvisel a folyamatban lévő fejlesztési projektek közpolitikai céljainak elérésének szem előtt tartása, a projektek sikeres és eredményes befejezése és ehhez a 2024. évi költségvetést nem terhelő megoldások megtalálása, gyakorlati lépéseinek kialakítása. A cél elérése érdekében a Megrendelő megvizsgálta a Szerződés vonatkozásában a mérföldköves elszámolásra való áttérés jogi, műszaki, valamint pénzügyi-elszámolási lehetőségeit, amelynek eredményeként megállapításra került, hogy a havi rendszerességű elszámolásról a mérföldköves teljesítésre történő áttérés a Szerződés módosításával jogszerűen kezelhető. Felek a szerződéses feladatok jelenlegi előrehaladását és a Szerződés teljesítési határidejét figyelembe véve felek megállapodnak abban, hogy a mérföldköves elszámolásra való áttérésre irányuló jelen 2. számú módosításában egy mérföldkövet határoznak meg, amely a végteljesítés. A végteljesítés dátuma a Szerződés szerint változatlanul 2025. február 21. napja. A Szerződés megkötését megelőző közbeszerzési eljárás 2021. június 1. napján került megindításra, így a Megrendelő a közbeszerzési eljárás előkészítése során kellő gondossággal eljárva nem láthatta előre azt, hogy 2022. év második félévétől előre nem látható, elháríthatatlan külső körülményként jelentkeznek a hazánk szomszédságában zajló elhúzódó háború tartós – gazdasági, társadalmi – következményei, mely alapján a Kormány feladatul szabja megrendelőnek, hogy készítse elő a Szerződés tekintetében a mérföldköves elszámolás lehetőségét megteremtő módosítását. A Megrendelő viszonylatában a Szerződés megkötését követő időszakban beállt fenti körülmény olyan objektív körülménynek minősül, amely a Megrendelőtől függetlenül következett be, vagyis olyan külső kényszerítő körülmény, amely nem a Megrendelő beszerzési igényének megváltozásából ered. A Megrendelő beszerzési igénye építési beruházás megvalósítására irányult, amelyet vállalkozási szerződés keretében kívánt megvalósítani. A Szerződés módosítása kizárólag a vállalkozói díj kifizetésének módja tekintetében változik azzal, hogy a műszaki előrehaladáson alapuló havi elszámolást mérföldköves teljesítés váltja fel. Ez azonban nem jelenti a Szerződésre irányadó pénzügyi elszámolás rendjének lényeges megváltozását, mert a vállalkozói díj összege változatlan marad, a Szerződés átalánydíjasból nem válik tételes elszámolásúvá. A 2. számú módosítás keretében kezelni kívánt elszámolási módra vonatkozó rendelkezés módosítása nem jár az ellenérték növekedésével. A 2. számú módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltaknak az alábbiak szerint. A havi rendszerességű elszámolásról a mérföldköves teljesítésre történő áttérés a Vállalkozó szerződéses kötelezettségeit nem enyhíti, a Vállalkozónak továbbra is szükséges a Szerződés szerinti feladatait ellátnia. Ennek okán a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárás potenciális versenyzői körét esetlegesen bővítő feltétel nem került rögzítésre. A jelen 2. számú módosítással a Szerződés gazdasági egyensúlya nem változik meg a Vállalkozó javára, mert a Szerződés módosítása kizárólag a vállalkozói díj kifizetésének módja tekintetében változik azzal, hogy a műszaki előrehaladáson alapuló havi elszámolást mérföldköves teljesítés váltja fel. A Vállalkozó banki finanszírozási oldalról történő megítélése kedvezőtlenebbül alakulhat a havi elszámolású szerződések mérföldköves elszámolású szerződésekké történő módosítása következtében. Tekintetettel arra, hogy a finanszírozók néhány esetben a kapott előleget adósság oldalhoz sorolják, ezért a Vállalkozó cégértékelési szempontból hátrányt fog szenvedni. A jelen 2. számú módosítással a Szerződés tárgya sem kerül kiterjesztésre az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre, a Szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is építési beruházás keretében szükséges a Szerződés tárgya szerinti tervezési és kivitelezési munkákat elvégezni. Alapszerződés megkötésének időpontja: 2021.12.21. Eredeti szerződéses érték: nettó 106 996 116 898, - Ft.