Leírás
:
II.1. Adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása Megrendelő jogutódlásában és a projektvezető személyében bekövetkezett változásra tekintettel a Szerződésben szereplő Megrendelő adatainak és a forrás megnevezésének módosítása szükséges. Vállalkozó számlavezető pénzügyi intézményének változása miatt szükséges a Szerződésben szereplő Vállalkozó adatainak módosítása. II.2. Az orosz-ukrán háborúval összefüggésbe hozható körülmények miatt többletforrás biztosítása A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során 2023.január 27. napján kelt beadványában jelentette be többletköltség iránti igényét, hivatkozással az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023.(I. 24.) Kr. rendeletre. Ezt követően Vállalkozó a szerződésmódosításra irányuló, kidolgozott kérelmét a 2023. március 31. napján kelt levelével terjesztette elő, hivatkozással a Korm. rendelet szerinti szakvélemény kiadásának részletes szabályairól szóló 4/2023. (II.23.) ÉKM rendeletben foglaltakra (a továbbiakban: ÉKM rendelet). Mérnök a Vállalkozó által benyújtott Kérelmet megvizsgálta, amely vonatkozásában tett megállapításait megküldte Megrendelő részére, amely alapján Megrendelő 2023.május 25-én kelt levélben hiánypótlást kért Vállalkozótól. Vállalkozó 2023. május 30. napján kelt levelével megküldte hiánypótlását és egységes szerkezetben benyújtotta szerződésmódosítási kérelmét. Mérnök a Vállalkozó által benyújtott módosított Kérelmet megvizsgálta, amely vonatkozásában tett megállapításait a 2023. június 8. napján kelt vélemény tartalmazza, a Vállalkozó által benyújtott kérelemben foglaltak összhangban vannak a havi igazolt mennyiségekkel, Vállalkozó által készített kódolásnak megfelel az elszámolás, csak ott hozott többletigényt Vállalkozó, ahol megfeleltetett, kódolt tétele volt az adott hónapban. A Vállalkozó által megjelölt, az orosz–ukrán háború okozta áremelkedéssel érintett építőanyagok és beépítésre kerülő építőipari termékek vonatkozásában az árváltozásból következő érvényesíteni kívánt vállalkozói többlet díjigénye nettó 715.655.783,- Ft. A Vállalkozói többlet díjigényből a Szerződés hatálybalépésétől, azaz 2021. július 29. és 2022. február 28. közötti időszakra vonatkozó többlet díjigény: 131.845.266,-Ft, míg a 2022. március 1.–2023. január 30. közötti időszakra vonatkozó többlet díjigény: 583.810.517,- Ft. A 2023. március 21. napjáig felmerült, érvényesíteni kívánt vállalkozói többlet díjigény az eredeti Szerződés 10,6%-a. Megrendelő 2023. augusztus 14. napján az ÉKM rendelet 2. § (4) bekezdése alapján az ÉKM rendelet 2. sz. melléklete szerinti nyomtatványon terjesztette fel szakvélemény kiadása iránti kérelmét az építésgazdaságért felelős helyettes államtitkár részére. Az ÉKM rendelet 2. § (2) és (3) bekezdései szerint szakértői feladatok ellátására kijelölt szerv, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KTI) a 2023. augusztus 28. napján kelt, KTI/ÉBSZ/96-6/2023 iktatószámú szakvéleményében a tárgyi beruházást érintően az orosz-ukrán háború következményeként – a rendes üzleti kockázat feletti infláció okozta – a Vállalkozó részére elszámolható költségnövekmény, ami az összes költségnövekménynek, az 50%-a, mindösszesen: nettó 468.414.851,- Ft, a 2023. január 30. napjáig felmerült teljesítések alapján. Megrendelő – a KTI Támogató tartalmú szakvéleményét figyelembe véve – a Vállalkozói díjigényt nettó 468.414.851,- Ft összegben fogadja el, ami az eredeti szerződéses érték 6,94 %-a. A változtatás a Szerződés Befejezési Határidejét nem érinti. A műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárására 2023. január 30. napján került sor, azonban a Szerződés a Végteljesítési Határidő elteltének ellenére továbbra is hatályban van, melynek megerősítésére Felek között 2023. szeptember 14. napján hatályban tartó jegyzőkönyv jött létre. Vállalkozó számára elszámolható nettó 468.414.851,- Ft összegű díjigény forrását egyrészt a Szerződés szerint nettó 129.060.181,- Ft összegű tartalékkeret egyidejű felhasználása, másrészt a további szükséges bruttó 430.980.431,- Ft összegű díjigény forrását a Központi költségvetés XLV. Állami beruházások fejezet, 2. Közlekedési beruházások cím, 1. Közlekedési célú központi kezelésű előirányzatok alcím, a 2. Állami közútfejlesztési beruházások jogcímcsoport előirányzat biztosítja, ÁHT-T azonosító: 401106. II.4. A szerződésmódosítás közbeszerzési-jogi indoklása A II.1. pontban előadott indokokra, okokra, körülményekre tekintettel, a Szerződő Felek egybehangzóan rögzítik, hogy jelen 1. számú szerződésmódosításra az adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása vonatkozásában a Kbt. 141. § (6) bekezdés alapján kerül sor. A Kbt. 141. § (6) bekezdésében rögzített szerződésmódosítási feltételek az adatváltozás és a Szerződés pénzügyi fedezetének módosítása vonatkozásában az alábbiak szerint teljesülnek: „(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a)olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b)a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c)a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.” A szerződés módosítását megelőző és a módosítást követő időtartama nem változott,az a szerződéses megállapodás hatályba lépésétől számított 18 hónap.