Leírás
:
M.1/ igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. rész alfa pontra történő hivatkozás megjelölésével. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: M.1.) Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben szerződésszerűen teljesített, közbeszerzés tárgya szerinti szállításairól szóló, az M.1.) alkalmassági követelménynek megfelelő referenciaigazolás(oka)t. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: – a teljesítés ideje (év/hó/nap bontásban, teljesítés kezdő és befejező időpontja), – a szerződést kötő másik fél és a részéről információt adó személy neve és telefonszáma, – a szerződés tárgya (olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen), – a szállítás mennyisége, – továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciákat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) -(2) bekezdésének megfelelő részletezettséggel kell igazolni. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, a referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. Az M.1.) pont esetében Ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja alapján az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe, és lehetővé teszi az alkalmassági követelmény több szerződésből történő igazolását. A referencia elfogadása esetében a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21/A. §-a alkalmazásra kerül. A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (3a) bekezdése alapján az ajánlatkérő kéri az ellenszolgáltatás összegének feltüntetését, tekintettel arra, hogy a korábbi teljesítéshez kapcsolódóan nem írható elő olyan mennyiségi meghatározás, amelyre a Kbt. 65. § (5) bekezdésében foglalt százalékos viszonyítás az ajánlatkérői előírás arányosságának megítélésére alkalmazható. M.2) Ajánlattevőnek az ajánlatban csatolni kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján a megajánlott árura vonatkozó CE tanúsítványt, vagy ezzel egyenértékű elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvány másolati példányát, vagy az ezzel egyenértékű intézkedések bizonyítékait (gyártói megfelelőségi nyilatkozat), mely igazolja, hogy a megajánlott áru megfelel a vonatkozó irányelvi előírásoknak. Nem kell tanúsítványt csatolni abban az esetben, ha az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ezen esetben az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozata szükséges arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a jelen eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben a teljesítésre vonatkozó előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, befejezett, és legkorábban a felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett, összesen legalább nettó 250.000.000,- Ft értékű röntgen berendezés szállítására vonatkozó referenciával. Az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés több referencia bemutatásával is igazolható. A referencianyilatkozatból, illetve igazolásból az alkalmassági követelményeknek igazolásához szükséges feltételeknek maradéktalanul megállapíthatónak kell lennie. M.2.): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a megajánlott termék nem rendelkezik CE tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékaival (gyártói megfelelőségi nyilatkozat), mely bizonyítja, hogy a megajánlott termék megfelel a vonatkozó irányelvi előírásoknak. Az előírt alkalmassági követelménynek ajánlattevő (közös ajánlattevő) a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdésében foglaltak szerint is megfelelhet.