A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
A közbeszerzési eljárás valamennyi része vonatkozásában: Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös Ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumok benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése értelmében közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése értelmében ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 4-7. § szakaszában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlatában nyilatkozni köteles, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot az Ajánlattevőnek abban az esetben is szükséges az ajánlathoz csatolnia, amennyiben a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni a 321/2015. (X. 30.) Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint nem kérhető igazolás benyújtása, ha az Ajánlatkérő az Európai Unió bármely tagállamában működő, – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az Ajánlatkérő kérheti a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításának benyújtását. A magyarországi nyilvántartások közül a hatósági nyilvántartások, valamint a külön jogszabályban nevesített nyilvántartások tekintendőek az igazolás benyújtásának kiváltására alkalmas nyilvántartásnak. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő (4) vagy (6)–(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §): A 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére – beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz – az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Csőd

Korrupció

Csődegyezség hitelezőkkel

Bűnszervezetben való részvétel

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel

Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása

Csalás

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái

Fizetésképtelenség

Felszámoló által kezelt vagyon

Tisztán nemzeti kizáró okok

A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség

Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében

Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség

Üzleti tevékenység felfüggesztése

Adó- és vámfizetési kötelezettség

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény

Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról