A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)] Részvételre jelentkezőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös részvételre jelentkezők képviseletében a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani. A részvételi jelentkezésben az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani a részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)] A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében részvételre jelentkező a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell a részvételi jelentkezésben (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó. Utólagos igazolás: a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, valamint a 107. § (8) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattételi szakaszban az egyes ajánlattételi eljárások eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok tekintetében előírt igazolások benyújtására. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján a részvételre jelentkező részéről kérheti a kizáró okok igazolásának a benyújtását (a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolások) öt munkanapos határidő tűzésével, ha az AK megítélése szerint az eljárás megfelelő lefolytatásához azok egyéb okból szükségesek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 2.-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében részvételre jelentkező nyilatkozata, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdésére, valamint a Kbt. 65.§ (11) bekezdésére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésre és a 15/A. § (1) és (2) bekezdéseire. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Közös részvételre jelentkezőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Csőd

Korrupció

Csődegyezség hitelezőkkel

Bűnszervezetben való részvétel

A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel

Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése

Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása

Csalás

Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái

Fizetésképtelenség

Munkajogi kötelezettségek megszegése

Felszámoló által kezelt vagyon

Tisztán nemzeti kizáró okok

A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség

Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében

Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése

Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók

Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése

Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség

Üzleti tevékenység felfüggesztése

Adó- és vámfizetési kötelezettség

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény

Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról