Indokok kizárásra forrása
:
Hirdetmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1-16. §-okban foglaltak irányadók. 1) Előzetes igazolási mód: a) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a Kr. 1. § (1) bekezdése értelmében az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá. b) A Kr. 3. § (3) és (5) bek. alapján a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatot (EEKD űrlapot) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújtja be. (Az ajánlatkérő az elektronikus közbeszerzési rendszerben (a továbbiakban: EKR) elektronikus űrlapként bocsátja a gazdasági szereplők rendelkezésére a kitöltendő formanyomtatványt (EEKD). Az EEKD-t az EKR-ben kell űrlap formájában benyújtani a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésére figyelemmel.) c) Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben rögzített kizáró okok hiányát a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint szerint igazolja előzetesen (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bekezdéseire is). d) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Utólagos igazolási mód: 2) A gazdasági szereplőnek az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4)–(8) bekezdése szerinti felhívására vagy az ajánlat benyújtásakor a Kr. III. fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. a) Az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolnia, figyelemmel a Kr. 12. §–16. §-ában foglaltakra. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja tekintetében a nyilatkozatot EKR űrlapon szükséges benyújtani. b) A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti kitöltött nyilatkozatot (űrlap) kell benyújtani, amely szerint az ajánlattevő nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. 3) A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát a gazdasági szerepelő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az igazolások nem kérhetők a Kr. 1. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 69. § (11) bekezdésében meghatározott esetben. 4) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1)–(2) bekezdése szerinti öntisztázás lehetőségére, a Kbt. 63. § (3) bekezdésére, 67. §-ára, 69. §-ára, a Kr. 16. §-ára és „A kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában" című útmutatójára. 5) A minősített ajánlattevők igazolási kötelezettsége tekintetében a Kr. 12. §-a irányadó. 6) A Kr. 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában, annak közbeszerzési eljárásban történő benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. 7) A Kr. 15/A. § (1) bekezdése alapján amennyiben a gazdasági szereplő a közbeszerzési eljárásban az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogutódlás időpontjában a jogelőd gazdasági szereplő nem tartozott az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá, vagy ha a jogutódlás időpontjában az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá tartozott, akkor az érintett kizáró ok már nem áll fenn, vagy – ha a jogelőd megszűnt – megszűnése hiányában nem állna fenn vele szemben. Nem Magyarországon letelepedett jogelőd esetében a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő hatósági elektronikus nyilvántartások elérhetőségét.
Csőd
:
Csőd: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Korrupció
:
Korrupció: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Csődegyezség hitelezőkkel
:
Csődegyezség hitelezőkkel: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Bűnszervezetben való részvétel
:
Bűnszervezetben való részvétel: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Csalás
:
Csalás: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
Gyermekmunka és emberkereskedelem más formái: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Fizetésképtelenség
:
Fizetésképtelenség: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
Felszámoló által kezelt vagyon: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Tisztán nemzeti kizáró okok
:
Tisztán nemzeti kizáró ok: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
:
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
:
Üzleti tevékenység felfüggesztése: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Az adófizetési kötelezettség megszegése
:
Az adófizetési kötelezettség megszegése: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat és bizalmas információkat kaptak az eljárásról: Lásd BT-67 (b) mezőben "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok típus alatt a "Kizáró ok rövid ismertetés" pontban meghatározottakat.