Bűnszervezetben való részvétel
:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó (továbbiakban: AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Kbt. 74. § (1) bekezdés a) és b) pontjai irányadók. A kizáró okok fenn nem állását AT(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentummal (EEKD) köteles igazolni a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64.§, és a Kr. 4. § (3) rendelkezéseire. Azon AV(k) vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4), ill. a Kr. 15. § (2) bekezdés alapján AT-nek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap). AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A Kbt. 69. § (4)-(7) alapján a felhívott AT-nek a Kr. 1.-8. §, 10.§, 12.-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kr. 1. § (7) rendelkezéseire. A Kr. 1.§ (5) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az Ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Korrupció
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csalás

Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Adó- és vámfizetési kötelezettség
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csőd

Fizetésképtelenség
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csődegyezség hitelezőkkel
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Felszámoló által kezelt vagyon
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani
a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Tisztán nemzeti kizáró okok